, helykérdő ih. (l. HON, igehatározót is). Am. Mely helyen v. helyütt? A magyarban mind a három hang saját jelentéssel bír. Fő alkotó része a távolra mutató o, s egy az o-tt, o-da, o-ly, o-nn-an, o-nn-ét szók gyökével, melyeknek a közelre mutató i-tt, i-de, i-ly, i-nn-en, i-nn-ét felelnek meg. Ezen o némely származékokban és öszvetételekben u-ra változik által, mint: u-gy, am-u-gy, né-h-u-tt, más-u-tt, minden-h-u-tt, (o-gy, am-o-gy, né-h-o-tt, más-o-tt, minden-h-o-tt helyett); néha öszvehúzva há is, pl. hány = ho-anny-i. Az l helyképző betű, mint a túl, távol, közel határzókból kitetszik, mely tájdivatosan a szinte helyet jelentő n betüvel felcseréltetik: hon, hun. Végre, az elül álló h kérdő értelemmel bir, mint a rokon származásu h-o-v-á (h-o-a), h-o-gy-an, h-o-ly-an (millyen), h-o-nn-an szók elemzése mutatja. Sínai nyelven hó am. quis? quid? Az árja családban is a kérdő névmások gyökei Bopp Ferencz szerént, a szanszkritban ka, ku, ki, (innen a nálunk ísmeretesb latin qu-is, qu-id, cu-ius, cu-i stb.), a hellenben κο (joniailag), és πο, góthban hva stb. Innen továbbá közelebbről a szanszkrit ku-tra (hol?), ku-tasz (honnan?), kva (= ku-a, hol?), zend kutha (hogy?). Ugyanezen o, s illetőleg u (egyesülve a megelőző torok betűkkel), megvan a görög πυ (= szanszkrit kva), latin u-bi (Benfey véleménye szerént is am. cubi), u-nde, (= cunde), quo, góth hv-ar (honnan a német w-o) stb. kérdőkben is. A hol kérdőnek első betűje tehát jelent kérdést, a második távolságot, a harmadik helyet, s am. mely helyen? v. mely helyben? v. mely helyütt? Ennélfogva vonz a) állapító (an, on, ěn, ön), b) marasztaló (ban, ben), c) helymutató (t, tt, ott, ött) ragú neveket, pl. Hol fészkel a gólya? Magas helyeken. Hol legel a nyáj? A réteken, mezőkön. Hol voltál? A kertben. Hol születtél? Fehérvárott. Különösen, a magyarbirodalmi várak, városok, faluk és puszták nevei ezen kérdésre: hol? mai általánosabb szokás szerént következő szabályok szerént ragoztatnak 1) On, ön, ěn ragot vesznek fel a) a magánhangzón végződő helynevek, pl. Budán, Kassán, Szikszón, Pápán, Türjén, Görbőn, Gönyőn. Kivétetnek némely tájragozások, pl. Tata, Tatában; Kálló, Kállóban; az i s u végzetüek általán, pl. Petriben, Újfaluban; b, A b, cz, cs, d, f, g, gy, h, j, k, l, ly, p, r, s, sz, ty, z és zs végzetüek, mint: Pesten, Vereben, Horpácson, Léhen, Miskolczon, Aradon stb. Kivétetnek itt is némelyek, pl. Zágráb, Győr, Eger, Modor, Nagyszombat, Rimaszombat, Tokaj, Újhely stb. Általán erre nézve az illető vidék szokása határoz leginkább. Mindazok, melyek on-, ěn-, ön-nel ragozandók, ezen kérdésre: hová? ra, re; s ezen kérdésre: honnan? ról, ről ragokat kivánnak, mint: Budára, Pestre, Verebre. 2) Ban, ben ragot kivánnak a) világrészek, birodalmak, országok, tartományok, vármegyék, szigetek, vidékek, erdők, ligetek nevei, pl. Afrikában. Indiában, Schweizban, Erdélyben, Bánságban stb. b) A külföldi várak, városok és faluk nevei általán akármily végzetüek legyenek, pl. Bécsben, Prágában, Berlinben, Párisban. c) Az m, n és ny végzetü hazai helységnevek, pl. Veszprém, Komárom, Pozsony, Soprony, Mosony. d) Bármely végzetű megyei, kerületi s széki nevek. Innen a különbség, pl. ezek között Pesten és Pestben, Hevesen és Hevesben, Tornán és Tornában, Aradon és Aradban; Nyitrán és Nyitrában. e) Az i és u ü önhangzón végződő hazai helység nevek is általán: Németiben, Petriben, Keserűben, Hosszúfaluban. Régenten közönségesebben divatozott mindenféle végzetü magyarországi helyneveknél ban, ben vagy on, ěn, ön helyett: t v. tt, pl. Sopronyt, Szőllőst, Pécsett v. Pécsött, Fejérvárt v. Fejérvárott. A ban, ben-vel ragozandók, ezen kérdésre: hová, ba be, s régiesen általánosabban is vá vé ragokat vesznek föl, mint Áfrikába, Bécsbe, Komáromba; továbbá régiesen: Terebessé (= Terebesvé), Győrré, (ma is), Pécscsé; és ezen kérdésre: honnan, ból, ből. régiesen: ól, ől, mint: Bécsből, Komáromból, régiesen: Pécsűl v. Pécsől. A régies példák Szalay A. 400 levélgyüjteményéből vannak kiírva. 3) A helyek köznevei után, milyenek: falu, város, erdő, liget. mező, rét, nádas, út, az illető ragozást részint a szokás, részint a vonzó igék határozzák meg, pl, falun v. faluban, városon v. városban lakni; erdőn, ligeteken, mezőkön éneklő madarak. Zöld erdőben, zöld mezőben gerliczék énekelnek. (Népd.). Úton járni, útban lenni stb. Midőn a hol szó elébe némely határozó szók, mint: né, se, bár, akár, minden, vala stb. tétetnek, am. helyen, pl. néhol = némely helyen, sehol = se helyen, akárhol = akármely helyen, mindenhol = minden helyen, százhol = száz helyen, valahol = valamely helyen stb. Magában is eléjön, valahol helyett, pl. "Harmad jószág: az szent alázatosság. Ó ki nagy kéncs! ha hol bizonynyal lelettetik." Carthausi névtelen. Ezen öszvetételekben pedig holmi, holvaló, holízben, holmikor am. némely, azaz némely mi v. valami, némely való, némely izben, némely mikor. Majd, most értelemmel bir ezekben: hol itt, hol ott, hol így, hol úgy, hol jön, hol megy, azaz majd itt, majd ott, majd így, majd úgy, majd jön, majd megy, vagy: most itt, most ott, most így, most úgy stb. Ezen mondatkákban: hol volt, hol nem volt am. volt is, nem is. A mesélők nyelvén pedig am. hol volt, vagy hol nem volt, (nem tudom, de elég az hozzá, hogy) volt egyszer stb.