, magashangon ETLEN, átvetve talan, telen, öszvehúzva: tlan, tlen, mellékneveket képez nevekből és igékből. E három alak használásában a nyelvszokás annyira változó, hogy szabály alá venni csak féligmeddig lehet.
I. Nevek után. 1) Az önhangzóval végződő egytagu nevekhez talan telen, vagy az első hangzót kiugratva tlan tlen járul: fátalan, fátlan; sótalan, sótlan; szótalan, szótlan; nőtelen, nőtlen; hűtelen, hűtlen. 2) A többtaguak után a rövid önhangzó megnyujtásával szokottabban: tlan tlen; apátlan, anyátlan, csomótlan, szülétlen, gyürűtlen. 3) A mássalhangzóval végződő egytagu nevek után a szokás hol az egyiket, hol a másikat használja: pl. a tagok, testrészek nevei után jobbára atlan, etlen, mint: agyatlan, fejetlen, hajatlan, fületlen, nyakatlan, orratlan, szemetlen, szájatlan, nyelvetlen, ínyetlen, lábatlan, kezetlen. Különben épen nem ritkán talan telen, ú. m. kártalan, nyugtalan, szagtalan, meztelen, hirtelen. Néha másmás értelemben majd ezt, majd amazt, pl. nyomtalan = nyom nélküli, nyomatlan, ami nyomva nincs; zártalan = zár nélküli, záratlan, ami nincs bezárva. 4) Az ékvesztők ép állapotban a talan, rövidítve pedig az atlan alakot veszik föl; sártalan, saratlan; úrtalan uratlan; kéztelen, kezetlen; réztelen rezetlen; fűztelen, fűzetlen stb. 5) A többtagu s mássalhangzóval végződők után általán talan telen: dorombtalan, tanácstalan, csillagtalan, veszélytelen kétségtelen, örömtelen. Kivétetnek a) a hangugratók, melyekhez ép alakban talan telen, különben atlan etlen járul: álom-talan, álm-atlan, nyereg-telen nyerg-etlen, szobortalan, szobr-atlan, vödörtelen, vödr-etlen, b) az alom, elěm után rendesen: atlan etlen: bizalm-atlan, alkalm-atlan, félelm-etlen, kényelm-etlen; c) az ékvesztők után, ha hosszúk maradnak, talan telen, különben atlan etlen: kosár-talan, kosar-atlan, bogár-talan, bogar-atlan, kenyér-telen, kenyer-etlen, egér-telen, eger-etlen.
II. Igék után. A gyök- és egytagu származékigék általán fölveszik vagy fölvehetik a tagadóképzőt, továbbá az ad ed, aszt eszt, ít úl űl, l, r, s, z-vel képzettek, és a tehetők, a többi öszvetett képzőjüek pedig, pl. a kodik, ódik, ogál stb. igen gyéren, s mintegy ritkaság gyanánt. Az igékhez általán atlan, etlen alakban járul, ú. m. szab-atlan, ad-atlan, szed-etlen, vág-atlan, lak-atlan, szok-atlan, csal-atlan, gyón-atlan, ken-etlen, kér-etlen, vél-etlen; mosd-atlan, kezd-etlen, int-etlen, fejt-etlen, olt-atlan, nyujt-atlan, dönt-etlen, küld-etlen; szakad-atlan, enged-etlen, dagaszt-atlan, gerjeszt-etlen, füröszt-etlen; tanít-atlan, hasít-atlan, borít-atlan, kerít-etlen, feszít-etlen, fenyít-etlen; szabadúl-atlan, tanul-atlan, készül-etlen, rendül-etlen; gondol-atlan, fontol-atlan, keres-etlen; hámoz-atlan, poroz-atlan, legyez-etlen, kérděz-etlen, födöz-etlen; maradhat-atlan, vigasztalhat-atlan, élhet-etlen, tűrhet-etlen.
Az ász ész után, midőn ige, szintén: atlan etlen, midőn pedig név: talan, telen, pl. vadász-atlan erdő, melyben nem vadásztak, vadász-talan erdő, melynek vadásza nincs; halász-atlan folyó, melyben halászni nem szoktak, halász-talan folyó, melynek halásza nincs. Használtatik határozóilag is általában.
Az ifjúság szeszélyes álma illan,
. . . . . .
Férfiult erőnk valót ölel búsítlan.
Kisfaludy Károly.
De ah! szemeim haszontalan keresnek,
Haszontalan keresnek téged könnyeim.
Szemere Pál.
Hogy ezen képzőt észszerüleg elemezhessük, mindenek előtt érteményét kell meghatározni. Annyi világos, hogy tagadó, vagyis nemlő mellékneveket képez, és pedig a) midőn nevekhez járul, ellentétesei az as es os ös képzőjü melléknevek, pl. házas, akinek háza van, ház-atlan, akinek háza nincs; fej-es, akinek feje van, fej-etlen, akinek feje nincs, és így csomós csomótlan, kapus kaputlan, csillagos csillagtalan, vagyis az elsőrendű képző az illető alanyról bizonyos birtoki, tulajdonsági, vagy öszveköttetési viszonyt állít, a második rendű pedig ezen viszonyt tagadja, miszerint a tagadó nem vagy nélkül-vel azonos jelentésü, pl. lábatlan = nem lábas, láb nélkül, fogatlan = nem fogas, szótlan = nem szós, nőtlen = nem nős vagy a tagadó nem-et is hátratéve = lábas nem, fogas nem, szós nem, nős nem. Az árja nyelvek a tagadó szócskát az illető név elé teszik, pl. fegyvertelen, (nem fegyverěs), latinul: in-ermis, németűl: un-bewaffnet, szlávul: ne-zbrojni; akarattalan (nem akarós), lat. in-voluntarius, ném. un-willig, szlav. ne-wolni. Sőt nálunk is van egy-két szóban előtétes tagadó, pl. se-honnai = hontalan, se-szinű = színtelen. 2) Midőn igékhez járul, körülirva a multidő által értelmezhető: szabatlan = amit nem szabtak, nem szabott; szokatlan = amit nem szoktak, nem szokott. Hasonló viszony uralkodik az árja nyelvekben is: ismeretlen, incognitus, unbekannt, newedomí; szokatlan, insolitus, ungewöhnt, váratlan, inexpectatus, unerwartet, necsekaní. Tehát közös észjárás szerint ezekben és ilyenekben a multidő képzője t rejlik.
E szempontból kiindulva az igékhez járó atlan etlen így elemezhető: első alkatrészét tenné a múltidő t képzője előtétes nyilt a vagy e önhangzóval: jár, jár-t, jár-at; a másikat pedig a len, tájejtéssel lem = nem, hangrendileg lan (n és l másutt is könnyen fölcseréltetnek pl. gyanánt régen gyalánt, lám régen csaknem állandóan nám; ma is a népnél hun, hol helyett; így lön Anton-ius Antal); tehát: járatlan = jár-t-lan = nem járt; ellentéte: jártas, járatos; fonatlan = fon-t-lan = nem font. Amely igék csak a harmadik személyben kettőztetik a t-t, az első személy szerint elemzendők, pl. szokott, szok-t-am, leszen: szok-t-lan szok-at-lan, törött, tör-t-em, leszen: tör-t-len, tör-et-len. Amelyek pedig a kettőztetést minden személyben, megtartják, analogia szerint ezen képzésben is kettőztetniök kellene: oldottam, old-ott-lan, old-att-lan, ütöttem, üt-ött-len üt-ettlen; de tudvalevő dolog, hogy ezen nemüeket is a tájszokás egyszerüsíti, pl. üttem, tehát üt-t-len, üt-et-len süttem, tehát: süt-t-len, süt-et-len. Ezen elemzés szerint az itlan, föloldva = ittlan, nem itt, nem ivott, étlen = ettlen, aki nem evett, nem ett, hitlen = hittlen, aki nem hitt.
A nevekből származott atlan etlen-féle tagadó melléknevek ellentétesei az as es-nemű állítólagosak, pl. hajas, hajatlan = nem hajas, bőrös, bőretlen = nem bőrös, nyelves nyelvetlen = nem nyelves stb. Tehát a tőnevekhez ragadt atlan etlen azt jelenti, hogy az illető alany bizonyos birtoki, tulajdonsági, vagy öszveköttetési viszony nélkül való, pl. szarvatlan ökör, melynek szarva nincs, nem szarvas; kezetlen ember, kinek keze nincs, kéz nélkül. Ezen alapeszméből kiindulva azt gyanítjuk, hogy a kérdéses névképzőben a t nem egyéb, mint átváltozott s, vagyis, hajatlan = haj-as-lan, fejetlen = fej-eslen; és így, mint az igéknél, a tulajdonképi tagadó képző len (lem, nem). Eszerint mind az igék, mind a nevek után az eredeti képzősorozat: atlan etlen, ellenben a talan telen átvetett, a tlan tlen pedig öszvehúzott; továbbá a t mindenütt lényeges alkatrész, s ki nem hagyható, pl. hibás volna néptelen vidék helyett: néplen, mert ez tulajdonkép ezt tenné: nem nép, holott azt akarjuk mondani: nem népes; hasonlóan tétlen, elemezve: tét-t-len (két t-vel), vagy tét-et-len =nem tétes. Azonban ha már a törzs végén t van, a t kettőztetése elmaradhat, pl. mint föntebb búsítlan (búsít-t-lan vagy búsít-at-lan helyett), különösen hat, het képzők után: láthatlan (láthat-t-lan vagy láthat-at-lan helyett). "A szél.... eme láthatlan szilaj mén (Tompa); "Szirt! rendíthetlen (Kazinczy Ferencz); "Halhatlan ifjusággal jövő időm örül (Kis János); "Ellentállni e viharnak, lehetlen már a magyarnak (Kisfaludy Sándor). Nincs példa nélkül a régiségben, hogy lan, len egészen egyszerűen áll, pl. a Toldy Ferencz kiadta ,Passio 134. lapján "mértéklen irgalmasságodat mutatád.
A finn nyelvben hasonló hozzá a hiányt, fogyatkozást jelentő tta ttä névmódosító rag, pl. kukko kakas, kukotta, kakas nélkül, tyttő leány, tytöttä leány nélkül; továbbá a ton tön képző, pl. raha pénz, rahaton pénzetlen, henki lélek, hengetön, lelketlen.
Innen némelyek a magyarban is ta elemet vesznek fel, mely táv = ta-av, tasz-ít, to-l, ta-g-ad stb. szókban is létezik, lan végzettel együtt, vagy épen magát a tol igét an végzettel. Azonban a föntebbi elemzés valószinűbb.