, v. ZĚN, természeti hangszó, melyből zěněg v. zeng, zendít, zendül az újabb korban önállólag használatba is jött zene, és származékaik erednek. Vastaghangon megfelel neki zon, melyből zong, zongás. Máskép: zön, zöng, zöngés. Rokonai: csěn, csěng, v. csön, csöng, dön, döng, don, dong, és a rút zengést jelentő csangó gyöke csan. Ugyanezen természeti hang rejlik a latin sonus, tonus, sono, tono szókban. Mongolul: czengge-kü, am. lustig seyn, sich vergnügen, jubeln, innen czenggel, die Freude, Ergötzlichkeit, Jubel. A magyarban gyökhangzója inkább közép ě mint nyilt e, mert származékaiban terjedelmes tájszokás szerént ö-vel cseréltetik föl, p. zöndül, zöndít, zönög stb.