, mn. és fn. tt. vándor-t, tb. ~ok. Idegen földön ideoda utazó, ideiglen majd itt, majd ott tartozkódó, lakhelyét váltogató, költözködő. Vándor czigányok, drótos tólok, szinészek, zenészek. Vándor madarak. Különösen ki bizonyos mesterségi gyakorlat végett másmás városokba, országokba utazik: Vándor szabólegények. Átvitt értelemben jejelenti az embert a földi életben.
"Kidől; s más vándor lép üres nyomára,
S az esti szellő játszva leng porára.
Kisfaludy K. (Az Élet Korai).
Egyezik a német Wanderer, wandernd szókkal. A német wandern és wandeln gyakorlatos jelentésüek s az előbbit Adelung a v előtét elhagyásával az olasz andare és svéd andra, máskép szintén v-vel vandra (gehen) szókkal egyezteti. Heyse mindkettőt a wenden szóval hozza viszonyba, a mennyiben a want törzset (a régi felső-német wantal szóban) ,wenden szóval értelmezi.