, VÁLU, (vál-u) fn. tt. válu-t, tb. ~k. kicsiny. valucska. 1) Kisebb nagyobb darabfából való, öblösen kivésett, hosszukás edény, melyből a barmokat, házi madarakat stb. itatni, illetőleg etetni is szokták. Kút mellett itató válu. Juhokot sózó, abrakoló válu. Disznóválu, melyből a disznókat etetik. Madárválu a kalitkában. Tyukok és más baromfiak váluja. Malomválu. 2) Agyagból égetett, vagy kőből vésett hasonló alakú, és czélra való edény. 3) Más váluforma készület, pl. csatorna. 4) A hajósoknál Kenessey A. szerént azon födélzeti burkony, mely a bőrfával (kis bálványnyal) közegyenesen a hajó födélzetét körülfutja; s a tölgy hajókon a tető mellett jobbra, balra a hajó hosszában járdát képez; máskép: járó deszka, Komáromban; mesterdeszka. (Wassergang, Leibhölzer, Gangbord). 5) A Debreczeni Legendáskönyvben eléjön, ,árnyékszék (latrina) jelentésében. Máskép tájdivatosan: vályu, v. váju, melyek alapfogalomban rokonok, de gyökeikre nézve csekély eltéréssel különbözők, t. i. a váló törzse vál-(ik) mennyiben egymástól elváló oldalai vannak; a váju törzse pedig váj, mert ki van vájva, azaz, vésve. Hasonló rokonságuak a válog és vájog. ,Vályu pedig akár egyik, akár másikból módosulhatott. Képeztetését illetőleg azon u ü képzőjü szók osztályába tartozik, melyek eredetileg igenevek, vagyis részesülők, s miután főnevekké lettek, ó ő helyett u ü- vel is ejtetnek, milyenek csikoltó csikoltú; sutó sutu: furó furu, pattantó pattantyu; szivató szivatyu; töpörtő töpörtü; seprő seprü; mér ő mérü; ütő ütü; véső vésü stb. Molnár Albertnél is Éder kiadásában ,válu szinte eléjön váló alakban. Jancsovicsnál szlávul: válov.