, (vál-t-ig) ih. Köznépiesen: vátig. Addig mig bizonyos mennyiségig mértékig ér, annak fő fokáig menvén mintegy elválva tőle, nagy mértékben, fölötte nagyon; Lugossy J. szerént: válatig, bizonyos pontra (azaz válpontra) fejlődésig. Váltig elég. Váltig bő, sok. "Én mégis az doktoroktól váltig csigáztatom. (Levél 1559-ből Szalay Ág. 400 magyar levél 343 1.) "Az török ide ez földre váltig rabol. (Ugyanott. 354. 1.) Néha: váltég (mivel az ig régiesen ég, mint,mindég szóban ma is.) "Én penig váltég szólék neki, hogy kárát vallaná ha be nem adatná. (Ugyanott 13. 1.) "Váltég harczolánk. (Ugyanott 167. 1.) "Mi itt váltig fáradoznánk az békesség dolgában. (Gr. Eszterházy M. nádor Rakóczy Gy. erd. fejedelemhez 1644-ben.) "Erőtlen fegyverét váltig forgatta. (Ugyanaz: Az vármegyékhez). Molnár Albertnél másképen: váltigen, latinul: magnopere, satis, admodum; Szabó Dávidnál másképen: választig, váltigen, választigen am. felette, eléggé. Váltig intettem. Váltig dolgozott. Váltig szeretett. Kríza J. értelmezése szerént: alkalmasint, jó részt, csaknem, szintén. Vátig olyan, nem épen, de kevés híján akkora és olyan valami (Udvarhely székben.)
E szónak törzse a multidő harmadik személye vált, s hasonlók hozzá a szintén mult időből származott, s bizonyos határmértékre vonatkozó: töltig, csordultig, köröm-szakadtig, fáradtig, duztig, untig stb. Ellentéte: alig, vagyis a kellő mértéknek alsó fokaig.