, (val-ó-ság) fn. tt. valóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos létállapot, vagy tulajdonság, menyiben egyszerüen létre vonatkozik. Allattvalóság alattvalói állapot. Alávalóság, alávaló tulajdonság. Életrevalóság, hiábavalóság, semmirevalóság, örökkévalóság, fölebbvalóság. 2) Nem csupán eszmei, hanem tárgyilagos létezés, maga a megtestesült eszme; nem ábránd, nem költemény, nem képzelmény. Valóság-e ez, vagy csak tünemény? A tréfának fele valóság szokott lenni. (Km.).
"Hol csak a külszín fedi a valóság
Puszta országát bibor állepelben
Berzsenyi (Barátimhoz).
3) Régiesen pl. Molnár Albertnél azt is jelenti, amit a latin essentia; subslantía, ma: lényeg; állag.