, (von-ás) fn. tt. vonás-t, tb. ~ok, háromszr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valaki von valamit. Fölvonás jelenti a szinjátékok egyes szakaszát is. Összevonás. Húzásvonás. Visszavonás; l. ezeket külön; és V. ö. VON. 2) Azon látható jegy, melyet ama cselekvés létre hoz, nevezetesen irásjegy, rovat, rajzvonal stb. Szabályos kézvonás, tollvonás, névvonás, keresztvonás. Vastag vonás, vékony v. hajszálvonás. Különösebben a magyarban irásjegy, melyet a hosszu önhangzó jelölésére ennek fölibe írunk; máskép: huzás. Továbbá a szók között a legkisebb nyug jegye. (Comma). Innen: pontos vonás, nagyobb nyug jegye. (Semicolon). 3) Átv. ért. arczot jellemző, s megkülönböztető arány annak részei között, kiváltképen a kedélyt bélyegző, s az arczon kitünő jegyek. Szelíd, vad, nemes, durva arczvonás. E képen egy vonás sem hasonló az eredetihez. Továbbá, szó vagy irásbeli vázolat, jellemzés. Vastag, finom vonásokkal jellemezni valakit. 4) A hegedű-féle hangszereken vonóval játszás. Szép vonásokat tesz a hegedűn. (Szabó D.). Öszvetételei: elvonás, fölvonás, levonás, kivonás, összevonás, visszavonás (melyben a vissza szó fn.), húzásvonás stb. l. saját rovataik alatt.