, (von-z v. von-oz) gyak. áth. m. vonz-ott, par. ~z, htn. ~ani. Folytonosan, tartósan maga felé von, s mintegy nagyobb erejénél fogva kényszerít valamit, hogy feléje tartson, közeledjék, huzódjék. Különösen használtatik áttvitt, s erkölcsi érteményben. Bizonyos testek más testeket magokhoz vonzanak. Szivemet valamely ellenállhatlan erő vonzza felétek. Mi vonz ide engem? A honvágy szűntelen haza vonz. Máskép: vonsz, s a régieknél vonszon v. vonzon. "Méndeneket vonszok en hozjám (Münch. cod. János ev. XII.). "Az szeretet senkivel visszát nem vonzon (Góry-cod. 31. 1.). "Hubay Nemes Uraim hitek szerént vallják, hogy mind az sommájokat föliebb föliebb veri, mind penigh bitangot gyakran vonszon rajtok. (1627-iki bizonyságlevél. l. Régi M. Nyelveml. III. K. 366 1.).
Ezen ige képzője z v. sz (oz v. osz) változattal: os, mely különösen doz, dos alakban gyakorlatos igéket képez, mint ettől: üld (a régi Halotti beszédben), üldöz; kűld, küldöz; told, toldoz; továbbá fogdoz, fogdos; kapdoz, kapdos; rugdoz, rugdos stb. Mely hasonlat szerint vonz v. vonsz = vonoz v. vonosz v. vonos. Az sz, s és z mint szervrokonok gyakran fölcseréltetnek.