, (vizs-ol-a) fn. tt. vizslát. Vadászebfaj, mely részént természeti hajlamánál fogva, részént betanítva, a vadak nyomait, és rejtekeit szaglászva s ide-oda futkosva fürkészni, fityészni szereti. Bérczy K. szerént nálunk négy faja ismeretes: a cseh, franczia, spanyol és angol vizsla. Mennyiben ezen vadászeb egyik jellemző tulajdonsága az ide-oda futkosás, innen némely tájakon átv. ért. jelent lótófutót, csélcsapot. Vizsla leány, vizsla gyerek. Továbbá jelent kiváncsit, kinek szemei mindenfelé járnak, és fürkésznek.
Gyöke vizs ugyanaz a vizsga szó gyökével; illetőleg a vigy, figy, fity gyökök módosúlata, melyekből vigyáz, figyel, fityész származtak. Törzsének tekinthető az önállólag nem divatos vizsol; ennek részesülője: vizsoló, vizsola, öszvehúzva: vizsla (mint pizsele, pizsle, hetlekotla, csoroszla, kajla, azaz pizselő, hetlőkotló, csoroszló, kajló stb.) Ugyanazon törzs (vizsol) származéka lehet ,vizslat is.