, (visz-ony) fn. tt. viszony-t, tb, ~ok, harm. szr. ~a. Általány a lények azon állapota melynél fogva bizonyos tekintetben egymásra vonatkoznak, egymással némi öszveköttetésben vannak, továbbá azon mód, mely szerint egymásra kölcsönösen hatnak. Az ember és körülötte levő tárgyak közti viszonyok, melyek állapotára befolynak. Különösen, a) társadalmi öszveköttetés, egymásra hatás. A szülék és gyermekeik közti természetes viszony. Rokonsági, szomszédsági, baráti viszony. Szerelmi viszony. Szoros viszony. Nemzetségi, polgári, vallási viszony. b) Müködési, üzleti öszveköttetés. Kereskedelmi, közlekedési, levelezési, tudományos viszonyban állani valakivel. c) Bizonyos jogokat és kötelességeket föltételező vonatkozás. Az úr és szolga, a felsőség és alattvalók közti viszonyok. d) Azon állapot, mely valami egésznek részei között létezik, s melynél fogva egymásra befolyással vannak. e) Állapotunkra befolyó körülmény. Különféle viszonyokban élni. Viszonyokhoz alkalmazkodni. Más viszonyban nemz igy tennék. V. ö. VISZ, (1).