, önh. m. viszket-ětt. par. viszkess. Az illető fogalom természeténél fogva rendesen csak harmadik személyben divatozik, mint a fáj ige; ámbár képes kifejezéssel igy is szólhatnánk: Talpam, mért viszketsz? talán tánczolhatnál? Ne viszkess fejem, hisz nincs semmi baj. Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál eléjön viszketek, latinul: prurio. Ma nem igen használjuk, hanem helyette azt mondjuk: viszket a testem; viszket a hátam stb.
Tulajdonképen mondjuk a bőrnek azon sajátságos érzéséről, midőn a tapidegek rendkivüli izgásba, pezsgésbe jönnek, melyet ösztönszerűleg vakarás, dörzsölés által szokás megszüntetni vagy enyhíteni.
Viszket a feje, tenyere, talpa. Viszket a lába a tánczra. Ott vakard a hol viszket, v. kinek hol viszket ott vakarja. (Km.). Majd ott is vakarod, ahol nem is viszket, Ha a feleséged ily dologra késztet. (Menyekzői vers) Átv. bizonyos vágy által ingereltetik. Viszket torka, am. íhatnék. Viszket a tenyere, verekedhetnék Viszket a talpa, tánczolni szeretne. Viszket a háta, mondjuk nyugtalan, verekedő, kapczáskodó emberről, ki mintegy fölhí másokat, hogy megvakarják a hátát; vagyis megdöngessék. "Mindég arra viszketett: arra fájt a foga, arra törekedett, ~ásitozott, ~sovárgott (Szabó D.) Véleményünk szerint gyöke azon iz, melyből izeg v. izog, izgat, bizgat származtak. Törsze a gyakorlatos izeg, s ebből lett ed önható képzővel izeged, izged, iszked, továbbá. v előtéttel viszked, mint tájdivatosan ejtik, végre viszket. Hasonlóképen fejlett ki a rezeg törzsből reszket, tájdivatosan reszked: Mindkettejök önhatók, nem áthatók levén, tudnivaló, hogy eredeti végképzőjük inkább d.