, (vir-asz-t-ó) mn. és fn. tt. virasztó-t. Aki az éjet ébren, világitó mellett, őrködve, vigyázva stb. tölti. Különösen így nevezik azon személyeket, kik éjjel a kiterített holttest mellett vigyáznak, beszélgetnek, énekelnek, imádkoznak; továbbá magát ezen cselekvést. A halottas házhoz vírasztókat hivni. Virasztóba menni. Néhutt am. éji őr. (Szabó D.).