, (virág-nyelv) ösz. fn. 1) A virágok nevét tartalmazó műnyelv. 2) Díszvirágok neveit bizonyos eszmék és fogalmak kifejezésére jelvényül használó kifejezések, pl. a fejér rózsa am. ártatlanság; hallgatagság; a fehér liliom = ártatlanság; a levendula = bizalmatlanság; a teljes százszorka v. százszor szép (rukercz) = szerelmedet viszonzom; tubarózsa = érzékiség; a háromszinü viola = szüntelen rád gondolok; a kék v. martiusi viola = szerénység; a nárczis = önszeretet; az áloe = keserv; a búzavirág = mezei egyszerüség; mezei szépség; az orgona (lila) = első szerelem; a kerti v. (pompás) szegfű = tartós szépség; a (májusi) gyöngyvirág = te igénytelen vagy; megújult szerencse; a mizsót egyik faja a közéletben is: nefelejts; a csillag (mécs ) virág (lychnis chalcedonica) a közéletben is: égő szerelem; tiszta szerelem stb. stb.