, (vil-ág-os-ság) fn. tt. világosság-ot, harm. szr. ~a. Szabatosan véve, világtól, mint látási kellékanyagtól származó tulajdonság, vagy állapot; ily értelemben különbözik a világtól, ez jelenti az anyagot, illetőleg okot, mely a világosságot mint okozatot eszközli. Igy különböznek egymástól a homály és homályosság, fény és fényesség stb. A kis világ kevés, a nagy világ sok világosságot terjeszt. Ha a sötét szobában világot gyújtanak, világosság terjed el benne. "És mondá Isten: Legyen világosság, és lön világosság. És látá Isten a világossságot, hogy jó, és elválasztá a világosságot a sötétségtől, és nevezé a világosságot napnak és a sötétséget éjnek. (Mózes I-ső könyve Káldi után Tárkányi B. József szerént). Átv. ért. fogalmak, ismeretek tulajdonsága, mivolta, melynél fogva határozottak, kétségtelenek, igazak.