, (vill-ám-ol-ik) k. m. villáml-ott, htn. ~ani. 1) Széles ért. bizonyos testnek fénye hirtelen föl- és eltünik, péld. a napsugarak ellen forgatott kardé, tűköré. 2) A villanyterhes felhőnek kifejlett tüze czikázva nyilallik, fénylik. Villámlik és dörög az ég. A dolog természeténél fogva csak a harmadik személyben ragozható.