, (vill-ám-at) fn. tt. villámat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Villamás elvont értelemben, villám. "Vala ke(dég) ő személye miként villámat (fulgur. Münch. cod. Máté. XXVIII.). "Miként a villámat támad napkeleten. (Ugyanott. Máté. XXIV.). "Úrnak villámati és ködi. (Bécsi cod. Dániel. III.).