, fn. tt. vihar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Élesen, dühösen süvöltöző szél, förgeteg. Pusztító, vészszeL fenyegető, tengeri vihar. Aki szelet vet, vihart arat. (Km.)
"Süvöltve száll át a vihar
Tetőn és téreken.
Vörösmarty M. (A túlvilági kép).
Göcsejben, az Őrségen, Balaton mellékén és Baranyában viher, viheder, vihetőr. Hasonlók hozzá, zivar, zivatar; s egyezik a vih gyökkel a német wehen gyöke, továbbá a szanszkrit vá gyök (flare, spirare, de vento) melylyel rokonítja Bopp F. a latin ventus, a szláv vé-ja-ti (flare), vé-tr (ventus) stb. szókat. Miklosich szerént új szlávul: viher, vhár, vihér, szlovákul: vichor.