, VIGASZTAL (vig-asz-t-al) áth. m. vigasztal-t. A bús, bánatos, szomorú érzelmeket valakinek szivétől elűzni, a jóval, reménynyel bíztatva, kecsegtetve, fájdalmát, szenvedését enyhiteni, bánatos, kedélyét földeríteni, s beteg szivét mintegy meggyógyítani törekedik. Szomorúkat, kesergőket, özvegyeket, szerencsétleneket, betegeket vigasztalni. A kárval lottakat részvéttel, segedelemmel, adományokkal megvigasztalni. Jó hírrel, biztos reménynyel megvigasztalni valakit. Istenbe helyezett bizalommal, a hitvallás szent tanaival vigasztalni magát. Bánata oly nagy, hogy csak az idő vigasztalhatja meg. "Ne szomorkodj, légy vig, nem lesz ez mindig így. Hejh ki megszomorított, Meg is vigasztal még. (Népd.) A ,vigaszt szótól eltérőleg a régieknél is a föntebbi értelemben fordúl elé. "Hogy megvígasztalnák (ut consolarentur) azokat. Müncheni cod. János ev. XI.). Mikor ke(dég) jövend a vígasztalandó szent szellet. (Ugyanott. XV.). "Megvigasztalták királyt (laetificarunt regem. Bécsi cod. Ozeas. VII.). Elemzésére nézve l. VÍGASZT.