, VIGASZIK, (víg-asz-ik) k. m. vigasz-tam, ~tál, ~ott, par. ~szál. A régieknél am. gyógyúl, betegségéből fölépűl. Ezen értelemben használták nevezetesen a Müncheni codex, Margit élete irói, Bátori, Komjáti, Pesti, Telegdi stb., sőt némely tájakon a palóczok ma is élnek vele. "De mondj csak igéddel, és megvigaszik (sanabitur) en gyermekem. (Münch. cod. Máté. VIII.). "Ha en csak ő ruháját illetendem, megvigaszom. (salva ero. Ugyanott). "Megvigasznak vala (curabuntur. Lukács VI.). "Szent vérödben ha megmosdom, megnyugoszom és vigaszom. (Benigna asszony). »És mikoron az férgeket nyelvének alóla kivejendik, legottan az eb megvigaszik. (Góry-codex).
Minthogy a gyógyulásnak természetes következése, és jelensége, hogy földeríti a kedélyt, s vidámságra, vigságra, örömre gerjeszt: innen okszerüen vélhetni, hogy ezen igének törzse azon vig, melyből vígadj vígalom, vígság stb. származtak, s oly átvitt, vagy mellékjelentésü, mint a hasonló értelemben használt javúl, újúl, épűl, éperedik. V. ö. VÍGASZT.