, (vezeg-ěl) önh. m. vezekěl-t, v. vezekl-ětt, htn. ~ni, v. vezekl-eni. Bünbánólag magát emészti, testét sanyargatja, penitencziát tart, hogy Istent megengesztelje. Némelyek szerént: vezeklik.
Mennyiben sanyargatás által a testi erő gyöngül, vesz, véleményünk szerínt, ezen igének gyöke vesz v. vész, s eredetileg az egész am. veszegěl, azaz, veszegő állapotban szenved.