, (vét-telen) mn. tt. vétlen-t, tb. ~ěk. Aki nem vétett, roszat nem tett, ártatlan, büntelen, vádra, kárhoztatásra nem méltó; vét (vétek) nélküli. Határozóként am. vétlenül.
Gyöke vét, s képzője telen, ennélfogva eredetileg a köz szabály szerint véttelen, öszvehuzva véttlen, melyből az irói szokás az egyik t-t kihagyta, s lett vétlen. Hasonló rövidüléssel az éttelen, ittalan, téttelen, hittelen-ből lett: étlen, itlan, tétlen, hitlen. V. ö. ~TALAN, ~TELEN. Mindezek határozókul is használtatnak, vétlenül, étlenül, itlanul, tétlenül, hitlenűl helyett.