, (vét-ěk) fn. tt. vétket, harm. szr. ~e. Erkölcsi botlás, hiba, gáncs; továbbá ezek által okozott ártalom, sérelem, melyet az követ el, ki akármiféle törvény ellen cselekszik, s attól akár gyarlóságból akár szándékosan mintegy eltér, eltéved. Vétket elkövetni. Egyik vétek a másikat vonja maga után. (Km.). Az a vétke (hibája) hogy hirtelen föllobban. Én vétkem, én igen nagy vétkem. (Gyónói vallomás.) Az ifjak kölcsön is fölveszik a vétket. (Km.). Könnyü másokat megitélni, de a maga vétket nehéz megismérni. (Km.). Vétkét megbánni, megvallani. Vétkül tulajdonítni valamit. Néha, kivált a régieknél am. hiba, általános ért. "Canj (Csányi) uramnak el kylthem vala az k(egyelmed) leveléth, abba k. vétthketh nem val.« Levél 1556-ik évből. (Szalay Ág. 400 m. 1. 179, 1.) Különböztetés végett V. ö. BÜN.