, (vesz-t) áth. m. veszt-ětt, par. veszsz, szokottabban: veszits, v. veszejts. 1) Eszközli, okozza, végrehajtja, hogy valakinek v. valaminek élete veszszen; megöl. Vizbe veszteni, méreggel, akasztófán kötéllel elveszteni valakit. 2) Valamely magával vitt, hordozott jószágát észrevétlenül elejti, elhagyja s annak birtokától mintegy megfosztja magát: Zsebéből pénzét, óráját elvesztette. Ellentéte: talál. 3) Bizonyos sorsjáték, vagy verseny, fogadás stb. következtében fosztja meg magát valamitől. Kártyán, koczkán sok pénzt, mindent elvesztett. Száz forintot vesztett. Csatát, ütközetet veszteni. Elvesztette a fogadást. Ellentéte: nyer, honnan a közmondat: Aki nem próbál, se nem nyer, se nem veszt. Veszteni valamiben rosz sikerrel merényleni, kárt vallani, roszuljárni. Pört veszteni. 4) Átv. ért. eszét, veszteni, elveszteni; kedvét veszteni. Apját, anyját elveszteni, árvaságra jutni. Szinét veszteni. Ízét veszteni. Becsületét, hivatalát elveszteni, megfosztatni tőle. Útat veszteni, eltéveszteni. Az embereket öszveveszteni, meghasonlásra, pörlekedésre ingerelni. Valamin veszteni, valamely árún veszteséget szenvedni. Valamin rajta veszteni, mondják arról akit valamely tilos dolgon rajta kaptak. Máskép veszít, régiesen: veszét v. veszejt; ennek parancsoló módja volt: veszejts, amazé veszess.
"No hát minden ember magát észre vegye,
Az örök életet hogy el ne veszesse.
Ének-töredék a XVI. századból: (Thaly K. gyüjt.).
V. ö. VESZ v. VÉSZ, önh.