, (vesz-t-eg-ěl) önh. m. vesztegěl-t v. veszteglětt, htn. vesztegěl-ni v. vesztegleni. Tétlenül, munkátlanul hever, nyugszik, tölti az időt; helyéből nem mozdúl. A régieknél am. hallgat. "Leeresztém en személyemet (orczámat) a földre és veszteglék (tacui. Bécsi cod. Dániel X.). "Ha ma veszteglendesz (silueris. Ugyanott Heszter. IV.). "Veszteglett en népem (conticuit. Uo. Ozeas. IV.). "A gyölekezet ke(dég) megfeddi vala azokat, hogy veszteglenének (ut tacerent. Müncheni cod. Máté XX.). "És ime lészsz veszteglő (et ecce eris tacens) és nem szólhatsz. (Uo. Lukács. I.). Különösen, az úgy nevezett vesztegházban elzárva, letartóztatva marad. V. ö. VESZTEGHELY.