, áth. m. vés-tem, ~tel, ~ětt, par. ~s. Szilárd, kemény állományu testbe valamely éles hegyü eszközzel hornyot, rovatot, hézagot, likat stb. váj, metsz, szurkál. Ezen eszköz neve vésü. Ily nemü munkát különösen a famívesek, u. m. asztaosok, bodnárok, kerékgyártók, ácsok stb. továbbá, kőfaragók, kovácsok, lakatosok stb. visznek véghez. Mondjuk azon művészekről is, kik aczélba, rézbe, kőbe, fába stb. különféle rajzokat, képeket, bötüket metszenek.
Alaphangra és fogalomra nézve legközelebbi rokonai a vastag hangu vás, váj, és előhang nélkül, ás, áj, l.VÁJ áth. Törökül is es-mek am. ásni (scharren, den Erdboden aufscharren, aufwühlen stb. Zenker). Továbbá Budenz J. szerént egyezik vele a finn veistä-, vestä- (farag-ni, vés-ni), vesuime, vesime (securis curva excavandis patinis ligneis), veitse (kés); észt vesime (válu-vájó bárd); veitse (kés), lív veis (kés), votják oon (vésü, Meiszel), cseremiz voz-em (írni). Vámbéry Á. szerént a csagataj és oszmanli oj-mak am. váj-ni, vés-ni, ojma am. vésemény.