fn. tt. vért-et, harm. szr. ~je, v. ~e. A hadi fegyverzethez tartozó burokféle védeszköz, hogy a testet az ellenség fegyvere ellen biztosítsa; különösen, melltakaró, mellvért, mely a mellett födözi. Különféle népeknek és korszakokban voltak kenderből font, vagy szövetből, börből, vasból, rézből csinált vértek. Sima pikkelyes vért. Máskép: vasderék, vasváll, mejj- v. mellvas (Szabó D.), idegen nyelvek után: pánczél. Szélesb ért. az egész derékra, karokra lábszárakra öltött szilárd tömör állományu védtakaró, milyen a középkori lovagok vértezete. Továbbá, hogy ,vért hajdan, mint testfödöző eszköz, paizs (scutum, clypeus) jelentésében is vétetett, kitűnik a Bécsi codexből: "És vértnél és tőrnélkül (et absque scuto et gladio). Továbbá Anonymus l. fejezetéből: "Dux vero Arpad ab orientali parte dedit Eleudunec (Elődnek), patri Zobolsu (Szabolcs atyjának) silvam magnam, quae nunc Vertus (Vértös) vocatur, propter clypeos Teutonicorum inibi dimissos. Bérczy K. szerent vadászoknyelvén vérten lőni am. szemközt jövő vadat arczszínt lőni.
E szó viszonyban áll a vérte szóval, mely a gömöri barkóknál házhomlokot, mintegy házvértezetet jelent. Mindenik szóban a boritás, védés fogalma látszik rejleni, s vért (mellvért) talán am. borít v. boritó (mell-boritó) s vérte (házvérte) szintén am. borító, mely a ház előrészét borítja. Egyébiránt rokonnak tekinthető mandsu nyelven ertun am. gyámol, védelem és védett. (Stütze, Schützling.)