fn. tt. vers-et, harm. szr. ~e. Jelent mint a prózának, v. kötetlen beszédnek ellentéte 1) általán kötött beszédet, a melyben t. i. minden sor bizonyos hangidomi v. hangarányi szabályok szerént van szerkesztve. Mértékes, rímes versek. Ezen szabályoknak a kötött beszédben minden egyes szó, sőt különösen a mértékes verselésben a szónak minden tagja is alá van rendelve, úgy hogy egymás mellett vagy egymás után több sorban vagy beszédrészben (szakban) is ugyanazon hangidomi szabályok újra meg újra eléfordulnak, ismétlődnek s az egésznek egységes alakot kölcsönöznek. Ily általános jelentésben mondjuk: Kisfaludy, Kölcsey, Vörösmarty versei. Különösen pedig jelenti a magyar nyelvben, 2) az egész kötött beszédnek egyes sorát; 3) annak két vagy több sorból álló szakát (stropha). 4) Átv. ért. bizonyos cselekvésnek egy-egy íze, tagja. Valamibe három versben is belefogni. 5) A Szentirásban az úgy nevezett részek vagy fejezeteknek számokkal jelölt egyes szakaszkáit is így nevezik.
Ezen jelentésekben a ,vers szót a latin versusból kölcsönzöttnek tekinthetjük, melyből az általán más nyelvekbe is átment, pl. a németbe Vers, a francziába vers, az angolba verse, az olaszba verso alakban stb. stb. A latin versus-t pedig a nyelvészek a verto szótól származtatják, pl. "Das Latein. Versus stammt von vertere her (Adelung). "Vers... von dem lat. versus v. vertere, wenden; also eig(entlich) Wendung: Furche (legelső értelmében), Reihe, Schriftzeile (Heyse). "Vers latine: versus van vertere umwandeln (Rest-Encyclopaedie). E szerént az tökéletesen összeüt a magyar ,vers törzs eredeti jelentésével is. l. VERS, (1). Mi nem azt teszi, hogy a latin a magyarból vette, hanem hogy a nyelvek szelleme sokakban találkozik, különösen a különböző nyelvekbeli gyökök gyakran egyeznek egymással, a nélkül, hogy elhatározni lehetne, vagy kellene, melyik nyelv vett át valamit a másiktól.