(ver-ő) mn. és fn. tt. verőt. 1) Aki ver. 2) Ami verve szokott működni. Verő óra, verő ér. 3) A mivel verni szoktak, s ekkor öszvetéve irjuk. Verőfa, verősúlyok, verőkos, verőszerszám; megfordítva mint főnév: csigaverő, dióverő, dobverő, kutyaverő, pénzverő, tyúkverő v. kakasverö (mulatság neme); harang verője = ütője (Szabó D.). Kötélverő, ki köteleket csinál. Szakálverő = borotvás. 4) Am. pőröly (a Nádor-codexben, Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál), mely hihetőleg szintén ,verő szóból módosult.