, VERITÉK, (ver-ít-ék) fn. tt. veríték-ět, harm. szr. ~e. Az erősebben fölhevült állati test bőrén átszivárgó nedv, pára, izzadság, mely a bőr felszinén kisebb nagyobb cseppekké alakul. Sürű, meleg, nagy cseppű veriték. Homlokáról csepeg a veríték. Hideg által visszahajtott veríték. Letörölni a verítéket. Csak úgy szakad, foly róla a veríték. Kiütött rajta a halál verítéke. Átv. erős, nehéz, fáradságos munka, mely a testet izzasztja. Véres verítékkel keresi kenyerét. Továbbá ily munkával szerzett vagyon. Verítékét méltatlan örökösök birják. Másképen: verejték. "Az ilyetén nagy és czimeres épületekre sok ezer szegénynek véres verejtéke vagyon tapasztva. (B. Orczy Lőrincz 1784. Okt. 14-én Abaúj megye gyülésén.) Molnár Á.-nál: verőték. Szabó D.-nál: veréték is. A Müncheni codexben: verő. "És lett ő vereje, miként vérnek cseppenete. (Et factus est sudor eius, sicut gutta sanguinis. Münch. cod. Ján. XXII. fej.) A régi magyar Passióban szintén: "És lön űneki vereje, miként földön elfolyó vérszemek. (Toldy F. kiadása. 39 1.) Pesti Gábornál: verüek (verijek ?), Erdősinél verijtik (verijtik). A Nádorcodexben: "A kenyves (könyves v. könnyes) vérnek veréje. (172 1.) E szónak törzse a föntebbiek szerént verő, mely különösen a barkóknál jelent melegen sütő napot, honnan a közdivatú verőféhy, égető napsugár. l. VERŐ, (1). E törzsből képződött verőít v. verőt, máskép régiesen: verőjt, v. veréjt, verejt, verét, ujabbkori képeztetéssel verít ige, s innen verőték, veröjték, verejték, veréték, veríték, mint a fenyit, hasít törzsökből fenyíték, hasíték.