(ver-et) önh. m. veret-tem, ~tél, ~ett. Túl a Dunán, különösen Göcsejben és Kemenesalon, am. az általánosabb vedlik, vagyis héját, szűrét, tollait elhányja; máskép szintén tájdivatosan: verdik.
Ezen veret igében a különben áthatókat képző t az önható igeképző d helyett áll, minél fogva szabályszerüleg vered volna, honnan a középige verdik (= veredik) is. Hasonló betüváltozással képződtek a viszket, reszket, ezek helyett: viszked, reszked.
Hangra nézve egyezik vele némely értelemben, a latin verno, pl. angvis vernat (a kigyó bőrét hányja).