, (ver-ěm) fn. tt. vermet, harm. szr. ~e. Földbe ásott, kisebb-nagyobb mélységü és öblü üreg. Búzaverem, melyben búzát, vagy más gabonát tartanak. Jégverem, burgonyaverem, mészverem, répaverem, ganéjverem, farkasverem, máskép: farkasorditó. Komor, mint a verembe esett farkas. (Km.). Ha vak vezet vakot, mindketten a verembe esnek. (Bibliai mondat). A ki másnak vermet ás, maga esik bele. (Km.). "Az ember a fogával ás magának vermet azaz mértéktelen evése és ivásával. (Mikes Kelemen úgy hozza elé mint példabeszédet LXIV: levelében).
A régi Halotti beszédben is eléjön: "Isa es num igg ember mulchotia ez vermut mai irásmódunk szerént: isa ! (sinai nyelven sí v. sísi am. valóban, bizon) és nöm igygy ember (és nem egy ember egy ember sem, Révay) mulhatja (mellőzheti) ez vermöt (azaz sírt. Révay).
Gyöke ver rokon az űr magyar szóval. Csagataj nyelven Vámbéry Á. szerént az egyszerü ur csakugyan vermet jelent.