, (vén-ség) fn. tt. vénség-ět, harm. szr. ~e. Az életkornak végső, korhadó szaka. A vénség maga is betegség. (Km.). Szomorú társakkal szokott járni a vénség. (Km.). Köhögő társakkal jár a vénség. (Km.). Késő vénség. Vénségében koldusbotra jutott. Ellentéte: ifjuság.
"És örömest vagyok házamhoz elmennem,
Holott esék nekem ifjuságban élnem,
Ott vénségemnek is ugyan végét érnem
Istvánfi Pál a XVI. századból.