a vehem szónak mint törzsnek módosulata; midőn önhangzón kezdődő rag vagy képző járul hozzá, pl. vemh-et, harm. szr. ~e, mn. vemhes. T. i. valamint pělyh v. pölyh, terh, molyh, polyh átvetéssel ezek helyett használtatnak: pehely, teher, moholy, poholy, még pedig első alakban az önhangzóval, másodikban a mássalhangzóval kezdődő ragok és képzők előtt, úgy vehem is; lesz tehát vemhet, pelyhet, terhet, molyhot, polyhot; vemhem, pelyhem, terhem, molyhom, polyhom; vemhes, pelyhes, terhes, molyhos, polyhos; vemhezik, pelyhedzik, terhel, molyhodzik, polyhodzik; ellenben: vehemmel, pehelylyel, teherrel, moholylyal, poholylyal; vehemtől, pehelytől, tehertől, moholytól, poholytól stb. Hasonló az idegen Kelch szóból honosult kehely. Az ért és ig és on én viszonyragok előtt néhutt mindkétféleképen eléjön vemhért, v. vehemért; mint pelyhért, v. pehelyért, terhért, v. teherért, vemhig v. vehemig, pelyhig v. pehelyig, terhig v. teherig stb. vemhen v. vehemen v. vehmen, pelyhen v. pehelyen, terhen v. teheren, molyhon v. moholyon, kelyhen v. kehelyen stb. azonban szokottabb a fönti általanos szabály. A Müncheni codexben ,vehem szónak tárgyesete is vehmet (mint alább). Egyébiránt ,vehem jelenti a lónak és szamárnak csikaját, fiát, akár midőn még méhben fekszik honnan a ,vemhes szó), akár ellés után. "Az egyik hím vehem örök sántha...... az másik hím vemhet Huszár Pálnak igérte uram. (Szalay Ág. 400 m. 1. 87. 1.). Ma csődörcsikó. "És meglelék a vehmet állatta. (invenerunt stantem pullum. Münch. cod. Luk. XIX. fej.) "Egy szamár vehmét (pullum asinae. Ugyanott). "Ime te királyod jött teneked, ülvén a szamárnak vehmén. (Műncheni cod. János. XII.). "És ő ruhájokat a vehemre hányván et projicientes vestes supra pullum. (Uo.). Nehéz elhatározni, vajjon vem v. veh-e a gyök, mert egyiktől sincs több származék. Az elsővel ben, az utóbbival poh látszik rokonnak. A Müncheni codexből az utóbbit következtethetjük. A német Wampe s latin venter az elsővel látszik egyezni; az utóbbit Bopp F. a góth guithus (uterus) szóval hozza viszonyba ("fortasse lat. venter e guenter, insertâ, nasali).