, (bel-ő ?) fn. tt. velő-t, tb. ~k. harm. személyraggal: veleje, ritkán: velője. 1) Az állatok sipcsontjaiban és csontüregeiben rejlő sejtszövetes és lágy tömeg. (Medulla. A növények belsejében létező hasonló test neve szék, pl. bodzaszék). Csontvelő, ökörvelő. Kiszedni a velőt. A marhavelőből ételt, kenőcsöt késziteni. 2) Különösebben am. agyvelő. (Cerebrum). 3) Átv. valaminek belső lényege, fontos mivolta. Ez a dolog veleje. Nem a dolog kérgét, hanem velejét fejtegetni. Csak most jutottunk a dolog velejére.
A dolog természeténél fogva alaposan vélhetjük, hogy a velő nem egyéb, mint belő v. belű, vagy is belrész, ami a csontok belét képezi. Igy lett a közepet jelentő latin medium-ból hasonló észjárás szerint a medulla ("dicta quod in ossibus media sit. Fabri Thesaurus). Hogy a b és v mint szervrokonok váltakoznak, tudvalevő dolog. Egyébiránt Budenz J. szerint vogul nyelven: valem, déli vogul ny. vualm, osztják ny. vedem, votják ny. vïjim, finn ny. ytime stb. Továbbá Vámbéry Á. szerént csagataj ny. jilik (medulla), mejin (cerebrum), oszmanli ny. ilik (medulla), bejin (cerebrum).