, (vej-ész) fn. tt. vejész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A felső Duna és alsó Vág mellékén, nádból vagy vesszőből öszvekötözött falforma készület, melylyel a halászok az ereket, és kisebb patakokat keresztben elzárják, s melyet tekervényesen úgy állítanak öszve, hogy a körbe csúszott halak vissza ne mehessenek.
Más tájakon: vész, v. vejcz, v. vejsze, v. vészlés.
Vejész és vejcz szókban a vej hajlékonyságot látszik jelenteni; a midőn a mélyhangu haj gyökkel volna rokon. V. ö. VÉJINT; VENYIGE. A fönti vész szó pedig nem más mint a,vejész szó összehuzása.