, VÉGEZET, (vég-ez-et) fn. tt. végzet-ět, harm. szr. ~e. 1) A cselekvés által eszközlött műnek vége, bevégzett része. 2) Nyelvtanilag valamely szónak egy vagy több hangból álló végső része, mint általános neve a rag és képzőnek. 3) A tanácskozás, vitatkozás után megállapitott végzés tartalma. 4) Sora, vagyis felsőbb erő, avagy Istenség által elhatározott viszontagságok, események, melyek szükségkép tünnek elé, melyek mintegy eleve el vannak végezve, melyeken változtatni nem lehet. Örök végzet.
"Fajáért ége keble tiszta lángja
Magát emésztő fénynyel mint a fáklya,
S a halvány lapra fényt e szó vete:
Hogy "szeretni az ember végzete.
Szász K. (B. Eötvös J. emlékezete).