, (vég-toldás) ösz. fn. Szóhosszabitás neme, midőn valamely bötüt, avagy szótagot, vagy hangzatosság végett, vagy utóhangzásképen vagy csupa túlbőségből toldanak a szóhoz; pl. te ten mi min, ti tin, máj mája, zúz zúza, moh moha, vakand vakandok, azt-at, ezt-et, azt-at-at, ezt-et-et stb. A végtoldás abban különbözik a ragozástól, hogy ez a gyök- vagy törzsszó értelmét némileg módositja, a végtoldás pedig rendszerént nem.