, (vég-ső) mn. tt. végső-t. 1) Ami végét teszi, képezi valaminek, ami végen áll, a mi bizonyos sorozatot, folyamatot, mint annak része, bezár. Végső ház a faluban. A kertnek, szőlőnek végső része. Mint rokon képzőjü társai, fölveszi a felső fokot legvégső, és tulságos fokozással legesleg-végső. 2) Ami valamit teljesen bevégez, bezár, ami után semmi sem következik. Végső akarat, remény. Mint főnév jelenti bizonyos állapotnak utósó fokát. Végsőre menni, jutni.
"Isten veled hazám végsőt sohajta,
És néma lőn a Búcsu dalnoka.
Szász Károly. (Báró Eötvös József emlékezetére).
Képeztetésre rokonai mind azon szók, melyek helyet vagy helyviszonyt határoznak mint: alsó, felső, külső, belső, innenső, tulsó, közepső, szélső, első, utósó V. ö. ~SÓ, ~SÓ képző.