, (vég-het-e-tlen) mn. tt. véghetetlen-t, tb. ~ěk. Nagyitólag szólva, aminek végét nem lehet érni, vagy felfogni, igen igen terjedelmes, vagy nagy mennyiségü, sokaságu, vagy mértékü, fokozatú. Véghetetlen mindenség. Az Isten véghetetlen jóság. Véghetetlen kin, fájdalom. Ezen szó képeztetése sajátságos a maga nemében, mert a het mint tehető képző szabály szerint csak igékhez járul; s úgy látszik, azt kell föltennünk, hogy a vég némely más szók módjára hajdan ige is volt. V. ö. VÉG.