, (vég-etlen) mn. tt. végetlen-t, tb. ~ěk. Aminek vége, határa nincs; örökké tartó. Székelyesen: vége szakadatlan. Nagyító ért. ami a maga nemében igen terjedelmes, nagyon sok, igen hosszu ideig tartó. Végetlen pusztaság, tenger. Végetlen munkába kapott. Úgy látszik azonban, hogy a nyelvszokás ez átvitt értelemben inkább a végtelen-t szereti használni. Végtelen sokaság, erdőség. Végtelen nagy város. Határozóként am. vég nélkül.