, fn. tt. vég-et, harm szr. ~e, köznépiesen: ~i. 1) Azon pont, vagy vonal, melyen bizonyos test, vagy tér hossza megszakad, mintha elvágták volna. Gerenda, lajtorja, pózna vége. Minden hosszu, vagy hosszában vett testnek két vége van. Kert, szőlő, rét, szántóföld vége. Város, falu, ház vége. Meghúzza magát mint guta a falu végin. (Km. Talán Guta nevü tolvaj értetik alatta. Egyik végtől a másikig. Végtől v. végtül végig. Szélesb ért. a tér vagy test terjedelmének bármily mértékirányban vett megszakadása, külső pontjai, vonalai. Világ vége. Négyszögü test végei. Egy végben, egy végtiben, midőn egyik dolog vége a másikáét mintegy közvetlenül érinti, egymás után, egy folytában. 2) Határvonal, mely bizonyos tért a vele érintkezőtől mintegy elvág, elválaszt. Különösen országunknak a török birodalom felőli részein fekvő helyek, várak. "Az vég mindenkor így járt, az szegény legény ez félével él, mivelhogy az frigy alatt az fejedelmek is szűkön fizetnek. Szinan aga levele Magyar Bálinthoz 1559-ben (Szalay Ágoston 400 m. levél. 335. lap.). Innen a végbeli, végház, véghely, végvár; végvidék, végles nevezetek. V. ö. VÉGHÁZ. 3) Valamely testnek utolsó része, darabja, íze, ahol terjedelme, hossza megszünik. Kötél vége, gyertya vége, bot vége, vastag, vékony vége. Minden botnak végén a feje. (Km.). A karó egyik végét meghegyezni. Láttam karó végén tar varját. (Km.). Ostor vége. Végén csattan az ostor (Km.) am. végén válik el a dolog. Hátra van még a vastagabb vége. (Km.). Szaru vége, köröm vége, kard vége, kés vége. Átv. Kellő végét fogni valaminek. A dolognak könnyü végét fogni. 4) Bizonyos szövet egész szál hosszában véve. Vég posztó. Egy vég vászon, két vég gyolcs három vég selyem, négy vég szőnyeg. Nyolcz vég bagazia, karasia négy vég. (E két utóbbi olvasható Thúry György hagyatékáról 1571-ben fölvett leltárban. Századok. 724, 725. 11.). Végestül v. vég számra venni gyolcsot, egész véget venni. 5) Számra, mennyiségre, sokaságra vonatkozva, ahol az megszünik, megszakad. Az átvonuló katonaságnak vége hossza nem volt. Jön a sereg vége. 6) Időt illetőleg, hol az betelik, s bizonyos egészet képez. Hónap, esztendő, század vége. Minden év végén számot adni. Élet vége. 7) Mindenféle ügynek, dolognak, cselekvésnek betölte, bezárása, utója. Pör kezdete és vége. Beszéd eleje, folyamata és vége. Vigalom, mulatság, dolog, munka vége. Végbevinni, végrehajtani valamit. Kezdettől végig. Elejétől végig. Végét érni, végére jutni, véget vetni, végét szakasztani valaminek. Jó a tréfa, de nem mindvégig. (Km.). Véges végig. A szindarabot végig nézni. A könyvet végig olvasni. Mise végeig a templomban maradni. 8) Azon eredmény, mely valamiből foly, s az előzménynek mintegy záradéka. Mi vége lett a dolognak? Végén válik el, v. vége választja meg, v. várd el a végét. Menjünk végére, széna-e vagy szalma. (Km.). Beszél, beszél a barát, koldulás a vége. (Km. Néhutt e közmondat így végződik: alamizsnát vár). Jó vég köti a munka koszorúját. (Km. Latinul finis coronat opus). Ennek nem lesz jó vége. Rosz vége lesz neki. Véget érni am. bevégződni. Szerencsés, boldog véget ért. Végére járni valaminek, kettős értelme van: a) elejétől végig kinyomozni; b) elveszteni, elpazarolni; pl. minden vagyonának végére járt. 9) Vész, elmulás; különösebben halál, mely bizonyos létnemet megszakaszt, megszüntet. Végünk van, oda vagyunk, elvesztünk. "Jól vigyázz, meg ne tudjon fogni, mett (mert) osztán vége nekünk. Székely népmese. (Kriza J. gyüjt.). Vége vége mindennek, elmult, elveszett. Végéhez, halálához közelget. Vége van, meghalt. 10) Czél, utolsó ok, melyből valami történik. Mi végre teszed ezt? Az más végből történt. Nehéz tudni czélját, végét, kitanulni mesterségét az asszonynak. (Gúnydal). 11) Átv. valaminek oly állapota, mivolta, melynél tovább, fölebb nem terjedhet; s ilyenkor többnyire a ,végső melléknév helyett, és mai szokott helyesirásunk szerént az illető szóval összetéve áll. Végerejét (végső erejét) megfeszítení. Végromlásra jutott. Végreménye is eltünt. Végóra. Végnap. Végrendelet. Végbucsú. V. ö. VÉGNAP.
Mind ezekből kitűnik, hogy a vég szó alapfogalomban valami folytonos egésznek megszakadását, s mintegy elvágását jelenti. Minélfogva némelyek (Lugossy, Ballaghy) úgy vélekednek, hogy egy eredetű a vág igével, s annak vékonyhangu módosulata. Hasonló módosulatok vannak ezekben: tá té; vás vés; tár tér; ár (pretium) ér-(ték); sár csér; váz vézna; csámcsog csémcseg; láb lép. Úgy látszik, mintha a latin finis és findo közt is ezen fogalmi és gyöki viszony rejlenék. Mi szerint azon szók seregébe osztályozható, melyek igék és nevek egy alakban, mint nyit, zár, les, nyom, vágy stb. Innen elemezhető a véghetetlen szó, melynek középképzője het, mint tehető képző, csak igékhez szokott járulni. V. ö. VÉGTÉRE. Mint személynevet régiesen gh-val írják: Végh.
Egyébiránt egyeznek a ,vég szóval mandsu nyelven: vadsin (Ende) vadsima (Ende, Schlusz); vadsi-me (végezni, endigen); továbbá szintén mandsu nyelven: mokho. (Gabelentz. Élémens de la Grammaire mandchoue. 67. 1. Magában Gabelentz szótárában mohon áll, s am. a német Ende, Gränze, das Aeuszerste. A kh olvasásáról azt mondja a nyelvtan, hogy az úgy hangzik mint a magyar h vagy mint a német ch). Budenz J. fölhozza rokonokul a finn viimehe (postremum, ultimum), viimeise (postremus, ultimus), észt viimse, viimane (utolsó, végső), lív vîmi szókat stb. Vámbéry Á.-nál eléjön az ujgur ing, eng am. végső, utólsó, legföljebb, sajátképen azon szócska, melylyel az ujgur nyelv a harmad foku melléknevet képzi, pl. ing üstün, legmagasb.