, v. VĚDĚR (ved-ěr) fn. tt. veder-t, v. vedrět, harm. szr. vedr-e. 1) A gémes kút ostorára akasztott edény, melylyel a kutból vizet merítnek. Némely kiejtés szerént: vödör. Leereszteni, fölhúzni a vedret. Vederből válúba tölteni a vizet. Továbbá hasonló edény a csigás vagy gugorás kutakon, mely lánczon, vagy kötelen jár alá föl. 2) Szélesb ért. karikás fogatú faedény, vagy bőrkanna melyben vizet hordanak tartanak; néhutt, ha fából van, rocska. Csöbörből vederbe lépni, máskép lóról szamárra ülni, v. eben gubát cserélni, esőről csepegő alá menni. 3) Erdélyben ürmértékül szolgáló edény, akó. Egy veder bor; itt máskép: vider. 4) Átv. hasonló alakú kő- vagy cserépedény, pl. milyenben a római halottak hamvait eltakarították hamvveder.
Magyar elemzéssel e szó gyöke: ved am. ned v. med (,nedü v. ,nedv és ,medves szókban) s a vedel ige gyöke is ved; amely tehát származási és fogalmi viszonyban áll a veder-rel is, épen úgy mint a latinban aqua és aqualis, a hellenben a νδωρ és νδρια (hydria). V. ö. MED, MEDENCZE, NEDV. Miklosich szerént régi és uj szláv nyelven: vëdro, vědro, mordvinul: vederka, uj görögül: βεδρον.