, fn. tt. véd-ět, harm. szr.~e, v. ~je. Azon nevek egyike, melyek egyszersmind igék, mint les, nyom, zár, zavar, csavar stb. Leginkább összetételekben használják. 1) Személy, ki valamit véd, ótalmaz. Ügyvéd, várvéd, honvéd, védszent, védőr; elővéd, utóvéd a hadi lábon álló seregben. Védül megkérni valakit. Nincs senki véde. "Ő nékem védem. (Szabó D.). 2) Ami által valamit ótalmazunk, viszszatorló erő, eszköz; különösen az összetétel előrészében. Védfegyver, véderő, védsereg, védgát, védfal, védvár, védirat. stb.