, fn. tt. vatalét. Fapalaczk, vagy kis hordóforma edény, csobolyó, kulacs (Molnár Albert), veresgyurkó (Szabó D.), melyben a mezei munkások innivaló vizet, vagy más italt szoktak magokkal vinni. "Egy ember vivén egy vatalé vizet (Münch. cod. Mark. XIV.). "Hogy nyomnátok ötven vatalé bort. (Bécsi cod. 144. levél). Más kiejtéssel: vataléj, vatalaj, vatallé, vatola.
E szó vat gyöke, a vatyika, s vatyog szók vaty gyökével egyezik; s ha ezt ismét kotyog, kotytyan szók koty gyökével összevetjük, mely különösen a szűk száju edényből kiömlő víz hangjának utánzása is, akkor vat, vaty gyökök is ily hangutánzóknak tekinthetők, s vatalé annyi volna mint vatyoló; mint a butykos, csobolyó nevü hasonló ivó edények is a bugyogástól vették nevöket. Más vélemény szerént vedel túl a Dunán némely vidékeken annyi mint mohón iszik, sokat iszik, ebből származik vedelő, némi hangváltozattal, t. i. mély hangon: vatalé. V. ö. VEDEL.