, (tek-en-ő) fn. tt. teknő-t. 1) Rendesen faderékból homorúan kivájt, félkörös és hosszukás öblü vagy több deszkából öszveillesztett ilyetén edény. Mosóteknő, sütőteknő, kis teknő, nagy teknő, bükfateknő, aranymosó teknő. Teknőben kenyeret dagasztani, besózni a disznóhúst. Teknővel leborítani valamit. Olyan, mint a teknőben ingó viz. (Km.). 2) Némely vizi állatok, nevezetesen, békák, csontáros héja, tokja. Békateknő. 3) Hajó medre, vagyis hasa, öble, melyet a bókonyok tartanak öszve. 4) Folyók medre. 5) Vadászoknál egy egész vaddisznónyáj heverő- vagy fekhelye. Továbbá a rókaszállás egy része; V. ö. SZÁLLÁS. Tájdivatosan: tekenő, tekenyő, teknyő. A Debreczeni Legendáskönyvben: tekönő is. "Szent Benedök vevé ah két foltját (darabját) a tekönőnek s imádkozván megegészszité a tekönőt. (221. l. a codex lapja).
Részesülő alakú, mint csökkenő, bökkenő, s hihetőleg az elavult teken igéből. Törökül tekne. Tekenő v. teknő mind alakjánál, mind gyökhangjainál fogva alapfogalomban is rokon a teke, tok, tök, tegez, takar, szókkal.