, (tek-int-et) fn. tt. tekintet-ět, harm. szr. ~e. 1) ,Tekintés helyett áll. Első tekintetre bele szeretni valakibe vagy valamibe. 2) A szemekben és arczvonásokon eléidézett kedélyszerü változat, mely akkor tünik elé, midőn szemeinket bizonyos tárgyra fordítjuk. Nyugalmas, szelid, kegyes, nyájas, haragos, mérges, szomorú, bánatos, vidám tekintet. Hideg, megvető tekintetet vetni valakire. Büszke tekintettel lenézni valakit. 3) Az ujabb divatú tekintély értelmében. Tekintetre vergődni. Nagy tekintetben lenni. Tekintetet igényelni. Nincs semmi tekintete. Baj a tanitónak, ki növendékei előtt tekintetét elvesztette. Nagyobb a tekintet, mint az erőszak. (Km.). l. TEKINTÉLY. 4) A figyelembe v. fontolóra vett tárgynak bizonyos viszonya, oldala. Én a dolgot más tekintetből veszem föl. Bizonyos tekintetben igazad van. Minden tekintetben jeles ember. E tekintetben nem tartok veled. Tekintetbe véve hogy... 5) Bizonyos viszonyra vonatkozó részvét vagy kimélet vagy gyöngédebb érzelem. Tekintettel lenni valaki iránt. Szegény állapota tekintetet érdemel. Atyja iránti tekintetből különös figyelmet forditani a fiúra. "Az Kegyelmed jámbor szolgálatjának nálunk, miképen azelőtt, azonképen ezután is mindenkor tekinteti leszen. Báthori István lengyel király levele 1581-ből. (Történelmi Tár. VIII. Kötet). "A haza javát semmi más tekinteteknek nem áldozom fel. Deák Ferencz az 1839-iki országgyülésen junius 17-ikén.