, (té-boly) ösz. fn. tt. téboly-t. 1) A járókelőnek, nevezetesen utasnak azon állapota, midőn az egyenes igazi utat nem találva, vagy elvesztve ideoda viszás irányban megyen, görbe utakon járva czélt nem ér. 2) Átv. és szokottabb ért. az észnek zavarodott állapota, illetőleg észkór, midőn ennek rendes működő ereje mintegy öszvevissza bonyolodik, s a képzelődés balga ábrándjait valóságnak veszi. V. ö. BOLOND, BOLONDSÁG, és TÉVELY.