, (tart-os) fn. tt. tarts-ot, harm. szr. ~a. 1) Eszköz, vagy gátféle ellenzék, mely valamely mozgásban levő, vagy mozgékony testet az eséstől, rohanástól visszatart, milyen a kerékkötő láncz, vagy alabor, a gyeplő stb. 3) Lejtős út, magasabb part, melyen a szekeret, kocsit, illetőleg a vonó barmot tartani kell. 3) Átv. a szabad akaratnak megkötése, midőn bizonyos okból valamit tenni vagy mondani tartózkodunk, vonakodunk, vagy mérsékeljük magunkat. Véleményét tarts nélkül kimondani. Néha a franczia gêne (zsenirozás) felel meg neki.
Mint ezen értelmezésből látszik, a tarts szó tart (servat, haltet) igének származéka. De képzése módját kétfélekép elemezhetni, t. i. vagy úgy alakult, mint a rikkant, bánt, felejt igékből rikkants, bánts (nebánts virág), felejts (nefelejts); tehát tart, tarts, nem pedig cs-vel tarcs; vagy oly képzésü, mint vakarcs, habarcs, tekercs, melyek elemezve vakaros (mint az Őrségben nevezik) habaros, tekeres, s hasonlók hozzájok piritos, takaros, magasztos, amazokból t. i. öszverántás által lett eleinte vakars, habars, tekers, utóbb az s-nek rokon cs-re változtával vakarcs, habarcs, tekercs, és így a tart-ból lett volna tartos, tarts. Ez elemzések közől akármelyik volna helyes, a fenn említett szót nem cs-vel, hanem ts-vel kellene irnunk.