, (ta-at v. tá-t) áth. m. tát-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Általában mondjuk szájról, midőn azt valaki vagy más valamely állat igen fölnyitja, s nagy üreget képez. Tátsd föl a szádat, hadd lássam melyik fogad rosz. Úgy föltátotta a száját, mintha el akart volna nyelni. Tátsd föl a szádat, hogy értsük mit beszélsz. Különösen gúnyosan szólva mondjuk bámuló ostoba emberről. Mindenre eltátja a száját, mindent bámul. Mit tátod itt a szádat? mit bámulsz. Ezen értelemmel függenek öszve a hasonló gyökhangú s ostobaságra, s bámulásra vonatkozó gúnyszók tájbász, tabértos, tácsó, tandi, tatri. Rokonok hozzá ám, ámul, ámmog, ámolyog, ánkucza, bá, bámé, bámész, banga, málészáju, mamlasz stb., melyekben általán a nyitott szájjal ejtett a v. á az alaphang. Jakut nyelven at. Ide tartoznak a szintén szájnyilással járó ásít és mámor. Mondják ajtóról is: tátva nyitva van az ajtó. (Szabó D.).